PIKTORFESTÉK - MIT TEHETÜNK EGÉSZSÉGÜNKÉRT ÉS KÖRNYEZETÜNKÉRT LAKÁSFELÚJÍTÁS ELŐTT KÖZBEN ÉS UTÁN?

Környezettudatosság, szelektív hulladék, ökolábnyom Olyanfogalmak, melyeket egyre többet hallunk és amelyre egyre többen figyelnek odanapjainkban. A hétköznapok bizonyos területein, már nem okoz problémát, hogytudjuk, mi a környezetkímélő megoldás. Akad egy vászonszatyor a táskánkban, habevásárolni indulunk, szelektíven gyűjtjük otthon a papírt, az üvegeket és aműanyag flakonokat. Azzal is tisztában vagyunk, hogy hol tudjuk szelektívenelhelyezni az összegyűjtött hulladékunkat.

 

Azonban ha építkezés, illetve felújítás előtt állunk, rákell ébrednünk, mennyire kevés információnk van arról, hogy ilyen esetben istudunk-e egyáltalán környezet kímélőek lenni, illetve arról, hogy ha igen,akkor hogyan. Olykor még a témával foglalkozó honlapokon is téves vagy hiányosinformációkkal találjuk szembe magunkat. Szerencsére az építkezések, illetvefelújítások során is van, amit megtehetünk a környezetünk és a sajátszervezetünk terhelésének minimalizálása érdekében. A legfontosabb teendőnk, afelhasznált termékek jól megfontolt kiválasztása. Tegyük fel, éppen a szobánkatszeretnénk átfesteni. A megfelelő festék kiválasztásában több környezet- ésegészségvédelmi szempontot tudunk figyelembe venni.

 

1. Legyen az általunk választott festék illékony szervesoldószer (VOC) tartalma minél alacsonyabb. De mi az a VOC-tartalom: ahasználatra kész állapotú termék összetételében az illékony szerves vegyületektömege gramm/liter (g/l) mértékegységben kifejezve. A rendelet hatálya alátartozó VOC-tartalmú termékeket két kategóriába sorolja a törvény.

A és B kategóriát különböztet meg:

 

A -  Festékek éslakkok           B -  Járművek javító fényezésére szolgáló termékek

Az A kategórián belül két betűjelzéssel találkozhatunk még, VB (vízbázisú festékek) és O(oldószerbázisú festékek) Értelemszerűen a vizes és az oldószeres festékektörvényben meghatározott VOC tartalma eltérő.

Az A és B kategórián belül vannak még alkategóriák, de ezzelmost ne bonyolítsuk tovább a fentieket . Aki bővebben szeretne ebben a témakörbenelmélyülni, a rendeletet megtalálja az interneten például itt:  

 http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1400026.VM

Miért fontos hogy minél alacsonyabb legyen a VOC tartalma aválasztott festéknek?

 

Mint a fentiekben megtudtuk, ezek az illékony anyagok afestékekben szervezetünkre károsak lehetnek. Illékony anyag lévén, festések alkalmávalfigyeljünk oda, hogy a dobozok felnyitásakor a lehető legkevesebb káros anyagotlélegezzük be, mert ilyenkor a legintenzívebb a festék kipárolgása. A festékbőla felhordás során, továbbá a „használat” alatt is, azaz még évekig, kerülhet alevegőbe az oldószerből, ezért is fontos, hogy milyen terméket választunk.

Az egyik legismertebb ártalmas illékony szerves vegyület pl.a formaldehid, ami akár a diszperziós festékekben is megtalálható. 

A formaldehid szobahőmérsékleten színtelen gáz, amelynektöbbféle egészségkárosító hatása ismert, ezért használatát Európa-szertekorlátozzák. A formaldehidet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) NemzetköziRákkutatási Hivatala 2004-ben az emberre is rákkeltő hatású anyaggáminősítette.

 

Érdekesség:

2011 tavaszától a Poli-Farbe gyártósoráról a hazaifestékpiacon egyedülálló formaldehidmentes falfestékek gördülnek le. APoli-Farbe Platinum nem tartalmaz hozzáadott formaldehidet és olyan kémiaivegyületet, ami formaldehid tárolására és folyamatos felszabadításárafejlesztettek ki, ezáltal válik biztonságosabbá a vásárlók számára.

 

Ahhoz, hogy meg tudjuk állapítani, hogy egy festék mennyire„káros” nem kell vegyészprofesszornak lennünk. A festékek csomagolásán ugyaniskötelező feltűntetni a festék VOC tartalmát, az EU-s határértékkel együtt. Ezenkívül pedig a termék kategóriába sorolásának betűjelét is szerepeltetni kell.Nem kell megijedni, nem annyira bonyolult.

Nézzünk egy példát egy alacsony VOC tartalmú termékre :Tikkurila Optiva  MATT 5 A címkén eztolvashatjuk: EU VOC (kat. A/a) 30 g / l (2010) a termék legfeljebb 1,5 g/ lVOC-t tartalmaz. Ez azt jelenti, hogy az EU ezen termékkategóriában (A/a =Festékek lakokk/ belső matt falak és mennyezetek) 30 gramm / liter VOCtartalmat enged. A Tikkurila Optiva MATT 5 terméknek, pedig csak  1,5 g/l a VOC tartalma, ami messze a megengedett érték (30g/l) alatt van.

 

Ez az adat tehát minden festék csomagolásán megtalálható,könnyen összehasonlíthatóvá téve a különböző termékek egészségkárosító hatását.Egy kis odafigyeléssel sokat tehetünk saját egészségünkért és környezetünkvédelméért is.

 

2. Végül már egy kicsit a jövőbe mutató szempont. Nem árt,ha előre elgondolkozunk azon, hogy mit fogunk tenni, a megmaradt festékkel éskiürült festékes dobozokkal. Ismét a csomagolás nyújthat segítséget számunkra,amely pontos előírásokat tartalmaz a hulladékká vált festékkel és dobozzalkapcsolatban. Maradva a beltéri falfestéknél a teendőnk a következő: a teljesenkiürült és megtisztított dobozt, nyugodtan kidobhatjuk a háztartási szemetünkbe.Amennyiben maradt a dobozban festék, akkor a festéket ki kell szárítanunk ésszáraz állapotában az úgynevezett építési hulladékok közé kell tennünk.

 

Fontos, hogy a festéket ne öntsük és ne mossuk bele élővízbe, a csatornahálózatba, illetve a talajba!

Ezen szempontok figyelembevételével, tudatos vásárlásunkkalnem biztos, hogy időt, vagy pénzt spórolunk meg. Az egészséges, vagy környezetbarátmegoldások sokszor valamivel több utánajárást, időt és pénzt igényelnek.Azonban ne felejtsük el, hogy ezek a ráfordítások hosszútávon bőven megtérülneka számunkra.

A felújítás, építkezés végeztével már csak a veszélyeshulladéknak minősülő festékes dobozokat kell eltakarítanunk magunk után, determészetesen csak akkor, ha olyan festékkel festettünk melynek dobozaveszélyes hulladéknak minősül.  Alegegyszerűbb olyan szolgáltatót igénybe vennünk, aki mind a szállítást, mindaz elhelyezést megoldja helyettünk. Ez egy igen kényelmes, de nem ingyenesmegoldás. Amennyiben a keletkezett hulladék elszállításáról nekünk kellgondoskodni, és viszonylag olcsó megoldást szeretnénk, arra is van mód, de alehetőségeink ezzel kapcsolatban településenként eltérőek lehetnek. Érdemesutána nézni, mert a helyi lakosoknak, általában van lehetősége veszélyeshulladékot elhelyezni a helyi hulladékgyűjtő telepen. Erről általában információta helyi Önkormányzatok Környezetvédelmi osztályán kaphatnak.

 

Mi is utána néztünk, például Budapesten hol tudunk veszélyeshulladékot elhelyezni.

Találtunk több információt is az interneten ahol tájékozódnitudunk, hogy lakhelyünkhöz legközelebb hol lehet leadni veszélyes hulladékot éskell –e érte fizetni vagy sem.

Pl: a http://www.fkf.hu/  (Kékszám (helyi tarifával hívható): 06 40 353 353 ) ahol a Budapestihulladék udvarok címe, telefonszáma és nyitvatartása is fent van, illetve az ishogy milyen típusú hulladékot lehet leadni és ha fizetni kell érte akkormennyit. Festéssel kapcsolatosan keletkezett hulladékokat 200 Ft/ kg áron lehetleadni.

Egy másik weblap a http://hulladekudvar.hu/  ahol több budapesti és vidéki nagyvárosokhulladékudvarainak címe és telefonszáma is megtalálható.

Reméljük, ha legközelebb festeni fognak, körültekintőbbenvásárolnak majd, mint eddig. És a keletkezett hulladék is oda kerül, ahol nemokoz kárt a környezetnek. Végül egy találó idézettel zárjuk ezt a témát éstalán a fentiek ismeretében a jövőben Önök is jobban odafigyelnek majdegészségükre és környezetükre.

 

 „Az ember nem csakazért felelős, amit tesz, hanem azért is, amit nem tesz meg.”  (Prótagorasz)