VÁSÁRLÁSI FELTÉTELEK

PIKTORFESTÉK Üzletlánc Kft.

Vásárlási és szállítási feltételek

Kedves Vásárló!

Köszöntjük a Piktorfesték Üzletlánc Kft. WEB áruházában.

Az alábbiakban tájékoztatjuk azokról a lehetőségekről és feltételekről, amelyekkel áruházunkban vásárolhat.

Kérjük, olvassa el figyelmesen.

 

A szerződéskötést megelőző tájékoztatás

 

A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendeletben foglaltak alapján, az alábbiak szerint tájékoztatjuk a megrendelésével kapcsolatos tudnivalókról.

 

Honlapunk főoldalán találja meg vállalkozásunk központjának elérhetőségeit, valamint üzleteink címét és elérhetőségeit. Ugyanitt találja meg az általunk árusított termékeket, szolgáltatásainkat, azok pontos leírásával, a fizetendő, bruttó eladási árával együtt.

 

  1. A szerződés létrejötte

 

Megrendelésének elküldésével Önnek vállalkozásunkkal távollévők között kötött szerződése jön létre. Megrendelésének teljesítésével szerződésünk megszűnik.

Megrendelésének elküldése után minden esetben visszaigazolást küldünk az Ön által megadott e-mail címre, feltüntetve a megrendelt termékek és egyéb szolgáltatások árát. Megrendelésének elküldését követő visszaigazolásunk Önhöz történő megérkezésével a szerződés társaságunk és Ön között létrejön, tehát Ön köteles a megrendelt termékeket átvenni és a vételárat kiegyenlíteni. Amennyiben e visszaigazolás a megrendelésének elküldésétől számított legkésőbb 48 órán belül nem érkezik meg Önhöz, akkor mentesül az ajánlati kötöttség vagy szerződéses kötelezettség alól. Amennyiben megrendelésének teljesítésével kapcsolatban bármilyen kérdésünk lenne, munkatársunk az Ön által közölt elérhetőségeinek valamelyikén felveszi Önnel a kapcsolatot legkésőbb az elküldést követő második munkanapon 12 óráig. Ha a kapcsolatfelvétel az Ön által megadott valamennyi elérhetőségén keresztül többszöri próbálkozás után is sikertelen, megrendelése 48 óra elteltével rendszerünkből automatikusan törlésre kerül.

Megrendelésének módosítására az elküldést követő munkanapon 12 óráig van lehetősége, ami értelemszerűen módosíthatja a visszaigazolásban vállalt szállítási határidőt is. Amennyiben a visszaigazolás megtörtént és Ön nem módosítja a megrendelést a fent jelölt határidőig, a megrendelés és annak visszaigazolása szerződésnek minősül és a megrendelés eredeti tartalma szerint megkezdjük annak teljesítését.

  1. A szerződéstől történő elállás

 

Abban az esetben, ha Ön el kíván állni a szerződéstől, azt a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 29. § (1) c) pontjában meghatározott feltételek figyelembe vételével 14 napon belül indokolás nélkül megteheti.

 

A hivatkozott rendelet 29. § (1) c) pontja értelmében az elállási jog nem vonatkozik az Ön által választott színre készített, úgynevezett színre kevert festékekre, valamint az Ön kifejezett kérésére gyártónál külön legyártatott, vagy a kereskedelemben szokásostól eltérő kiszerelésben megrendelt termékekre.

Amennyiben a fenti termékek vonatkozásában mégis el kíván állni a szerződéstől, kérjük, elállási szándékát saját érdekében minél hamarabb jelezze felénk elérhetőségeink valamelyikén, mert abban az esetben, ha a színkeverést még nem kezdtük meg, illetve a gyártónál megrendelésével kapcsolatban költség még nem merült fel, közös megegyezéssel fel tudjuk bontani a szerződést, és Önt nem terheli fizetési és átvételi kötelezettség.

 

Ön 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni e szerződéstől. Hasonlóképpen, ha a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetén a szerződés teljesítése megkezdődött, Ön jogosult 14 napon belül indokolás nélkül felmondani a szerződést.

Az elállási/felmondási határidő a szerződés megkötésének napjától számított 14 nap elteltével jár le.

Ha Ön elállási/felmondási jogával élni kíván, elállási/felmondási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (például postán, telefaxon vagy elektronikus úton küldött levél útján) az alábbi címre:

 

Piktorfesték Kft.

Postai cím:1135 Budapest, Tatai utca 12.

Telefon: (06) 1/270-9060 Mobil: 06-30/688-9721

Fax: 06-1/239-0010

E-mail: piktorfestek@piktorfestek.hu

 

Ebből a célból felhasználhatja az alábbi (bekeretezett) elállási/felmondási nyilatkozat-mintát is, amelyet kérünk postai úton, faxon vagy e-mailen eljuttatni a megadott címre.

 

Elállási/Felmondási nyilatkozat

(csak a szerződéstől való elállási/felmondási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza)

 

Címzett:  Piktorfesték Kft.

                Postai cím: 1135 Budapest, Tatai utca 12.

                Fax: 06-1/239-0010

                E-mail: piktorfestek@piktorfestek.hu

 

Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási/felmondási

jogomat/jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére vagy az alábbi szolgáltatás nyújtására

irányuló szerződés tekintetében:

Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja:

A fogyasztó(k) neve:

A fogyasztó(k) címe:

A fogyasztó(k) aláírása:

Kelt:

 

 

Ön határidőben gyakorolja elállási/felmondási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási/felmondási nyilatkozatát.

 

  1. Az elállás/felmondás joghatásai

 

Ha Ön eláll ettől a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb az Ön elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül visszatérítjük az Ön által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozási költséget is (kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy Ön az általunk felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott.) A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmazunk, kivéve, ha Ön más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Önt semmilyen többletköltség nem terheli.

A visszatérítést mindaddig visszatarthatjuk, amíg vissza nem kaptuk a terméket, vagy Ön nem igazolta, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni.

A termék visszaküldésének közvetlen költségét Ön viseli.

 

  1. A termékek kiválasztása és a megrendelés folyamata

 

Áruházunkban igényei szerint választhatja ki és vásárolhatja meg az Önnek tetsző, szükséges fajtájú, színű, anyagokat, eszközöket.

A termékeket a keresőbe beírt megnevezés (vagy annak jellemző részlete), gyártó, szín, cikkcsoport nevével keresheti meg. Az árucikkek kis képei mellett rövid leírásban olvashatja az árucikk rendeltetését is. Az árucikk fényképére kattintva bővebb tájékoztatást talál az adott termékről, itt választhatja ki a kívánt kiszerelést és színt.

Ugyanitt megtalálja és letöltheti az áru biztonsági adatlapját, egyes cikkeknél a műszaki leírást is.

Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a feltüntetett tájékoztatásokat a gyártók anyagai alapján tesszük közzé, a letölthető dokumentumokat a gyártók készítették, tehát azok tartalmáért a Piktorfesték kft. nem vállal felelősséget.

Színre kevert festékek megrendelése esetén kérjük, vegye figyelembe, hogy a monitoron megjelenő színek árnyalatukban eltérhetnek a valóságos színtől. Bizonytalansága esetén javasoljuk, személyesen az üzletben válassza ki a megfelelő színt.

Az árucikkek mellett feltüntetjük, hogy az adott terméket raktárról tudjuk-e biztosítani (RAKTÁRON), vagy külön megrendeléssel kell az árut beszereznünk (RENDELHETŐ). Amennyiben a terméket raktárról tudjuk biztosítani, akkor sem biztos, hogy az adott terméket valamennyi üzletünkben megtalálja. Ha olyan terméket (is) rendelt, amely mellett RENDELHETŐ felirat szerepel, a teljesítés időpontjának egyeztetése céljából munkatársaink minden esetben személyesen felveszik Önnel a kapcsolatot.

Az áruk mellett látható árak magyar Forintban értendők, bruttó eladási árak, az Általános Forgalmi Adót (ÁFA) tartalmazzák. Többféle kiszerelésben árusított termékeinknél a kiszerelés kiválasztása előtt általában a legkisebb kiszereléshez tartozó ár jelenik meg. A kiszerelés (vagy a szín) változtatásával a megjelenített ár is változik. Az itt közölt ár csak áruházunkból elektronikus úton elküldött megrendelésére vonatkozik, üzleteinkben ettől eltérő árakat is találhat.

Megrendelésében ki kell választania, hogy az árut személyesen valamelyik üzletünkben, vagy házhozszállítással kívánja átvenni. Házhozszállítással kapcsolatos tudnivalóinkat a 6. pontban olvashatja.

 

  1. Amegrendelt termékek ellenértékének kiegyenlítése

 

Megrendelése ellenértékének kiegyenlítésére alábbi fizetési módok állnak rendelkezésére:

 

-   Banki átutalással (A fizetendő összegnek a kiszállítást megelőzően be kell érkeznie bankszámlánkra)

-   Üzleteinkben az áru átvételekor készpénzzel, vagy bankkártyával

-   Utánvéttel (házhoz szállítás esetén) az áru átvételekor készpénzben

     Az utánvét költsége bruttó 1.000 Ft

-   Közvetlenül, erről a weblapról az OTP Bank fizetési felületének igénybevételével

-   Közvetlenül, erről a weblapról az OTP Mobil Kft. SimplePay fizetési felületének igénybevételével

 

A bankkártyával történő fizetés folyamata:

A Piktorfesték Kft. internetes áruháza részére az OTP Bank Nyrt. és az OTP Mobil Kft. biztosítja a kártyaelfogadás lehetőségét, biztonságos, SSL protokollt használó kártya elfogadó rendszere által. Bankkártyás fizetéskor Önt átirányítjuk a szolgáltató fizetőoldalára, és a fizetés közvetlenül a szolgáltató által üzemeltetett, a nemzetközi kártyatársaságok szabályai és biztonsági előírásai szerint működő oldalon történik, és nem az áruház oldalán. Internetes áruházunk az Ön kártya, illetve a mögötte álló számla adatainak, számának, lejárati dátumának semmilyen formában nincs birtokában, abba betekintést nem nyerhet.

A bankkártyával történő fizetéshez az alábbi adatokra lesz szüksége, kérjük, készítse elő kártyáját:

-   Kártyaszám (a kártya előlapján dombornyomással vagy nyomtatással szereplő, 13-19 jegyű szám)

-   Lejárati dátum: (a kártya előlapján dombornyomással vagy nyomtatással szereplő, hh/éé formátumú szám)

-   Érvényesítési kód: (a kártya hátlapján az aláírás panelen található számsor utolsó három jegye) (CVV2, vagy CVC2) Amennyiben az Ön kártyáján nem szerepel ilyen kód, a fizető oldalon található, erre vonatkozó mezőt legyen szíves üresen hagyni.

 

Áruházunkban az alábbi kártya típusokkal fizethet:

Visa (dombornyomott)

  • MasterCard (dombornyomott)
  • American Express (dombornyomott)
  • Electron (nem dombornyomott), kibocsátótól függően – ezen kártyák esetében a kibocsátó bank határozza meg, hogy lehetővé teszi-e a kártya internetes használatát. Amennyiben az Ön kártyáját kibocsátó bank engedélyezte az interneten való kártyahasználatot, Ön természetesen fizethet internetes áruházunkban Electron kártyájával. Pontos információért kérjük, forduljon a kártyáját kibocsátó bankhoz.
  • Maestro (nem dombornyomott) Amennyiben Ön OTP Bank Nyrt. által kibocsátott kártyával rendelkezik és az azon szereplő kártyaszám csak 10 jegyből áll, a 675761 számsort legyen szíves először beírni, és ezt követően a kártyáján szereplő 10 jegyű számot. Amennyiben az Ön bankkártyáját nem az OTP Bank bocsátotta ki, internetes vásárlásra csak akkor tudja használni, ha a kibocsátó bankja ezt a tranzakciótípust engedélyezte. Ezzel kapcsolatos további információkért, kérjük keresse a bankkártyáját kibocsátó bankot.  

 

A SimplePay fizetési mód használata esetén az ügyfél elfogadja az alábbi nyilatkozatot:

Tudomásul veszem, hogy a Piktorfesték Üzletlánc Kft. 1135 Budapest, Tatai út 12 adatkezelő által a www.piktorfestek.hu felhasználói adatbázisában tárolt alábbi személyes adataim átadásra kerülnek az OTP Mobil Kft., mint adatfeldolgozó részére. Az adatkezelő által továbbított adatok köre az alábbi:

- webes rendelés azonosító
- rendelés dátuma
- rendelési tételek (név, cikkszám,ár mennyiség, áfa)
- szállítási költség
- devizanem
- kedvezmény összege
- nyelv

- keresztnév
- vezetéknév
- email
- telefonszám
- számlázási név
- adószám
- számlázási irsz
- számlázási város
- számlázási utca
- számlázási megye
- számlázási ország

- szállítási név
- szállítási irsz
- szállítási város
- szállítási utca
- szállítási megye
- szállítási ország

Az adatfeldolgozó által végzett adatfeldolgozási tevékenység jellege és célja a SimplePay Adatkezelési tájékoztatóban, az alábbi linken tekinthető meg: http://simplepay.hu/vasarlo-aff

 

  1. A termékek házhoz szállítása

 Felhívjuk kedves vásárlóink figyelmét, hogy a kiszállítási díjaink 2022.08.22-től az alábbiak szerint módosulnak!

Amennyiben Ön megrendelésén az áru házhoz szállítását kérte, a számlázott szállítási költség a megrendelés teljes (bruttó) értékének, a megadott szállítási cím legközelebbi üzletünktől számított távolságának és a szállítandó áruk tömegének függvényében változik. A Piktorfesték Kft. saját hatáskörében dönti el, hogy az Ön megrendelését saját fuvareszközzel, vagy csomagküldő szolgálat útján teljesíti. Egyes termékeink szállítását annak mérete, tömege vagy az áru jellege miatt a csomagküldő szolgálatok nem vállalják, ilyen esetben munkatársaink Önnel egyeztetnek. A pontosan kiszámított házhoz szállítási költség (amennyiben telefonos egyeztetést nem igényel) a megrendelés lezárása előtt feltüntetésre kerül.

Amennyiben a rendelés értéke az alábbiak szerint alakul:

Kosár Érték bruttó (Ft)km-tőlkm-igsúly-tól kgsúly-ig kglogisztikai díj bruttó (Ft)
0-30.000 Ft0500402 500 Ft
30.001-60.000 Ft0500402 000 Ft
60.001 - 120.000 Ft0500401 500 Ft
120.001 Ft-tól050040ingyenes
 Értéktől függetlenül51-től 0403 500 Ft
Értéktől függetlenül05040kg felett Egyedi egyeztetés
Értéktől függetlenül51-től 40kg felett Egyedi egyeztetés

Egyedi logisztikai díj kerül meghatározásra: 50 Km-t és 60 Kg-ot meghaladó rendelés esetében csak telefonos egyeztetés mellett vállalunk kiszállítást!

Az utánvét költsége bruttó 1.000 Ft

  1. Sérült csomagolású áru kiszállítása

 

Amennyiben Ön házszállítással kérte megrendelése teljesítését és a megrendelt termék sérülten érkezik, Önnek jogában áll a küldemény átvételét megtagadni. Ez esetben kérjük, haladéktalanul vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a megadott elérhetőségeken.

Kérjük, a csomagot a kézbesítő jelenlétében bontsa fel és ellenőrizze a csomag tartalmának épségét, valamint a csomag tartalmát egyeztesse a szállítási okmányon szereplő adatokkal.

A sérülten érkezett küldeményt a leggyorsabban igyekszünk pótolni. A sérült szállítmány átvételének megtagadása esetén Önnek semmilyen további költséggel nem kell számolnia.

 

  1. Kellékszavatosság – Termékszavatosság

 

Vállalkozásunk minden esetben a gyártó által biztosított szavatossági határidőn belüli festékeket és vegyi árukat árusít és szállít megrendelőinek. Amennyiben Ön mégis ettől eltérő szállítmányt kap, kérjük, azonnal vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal.

 

Milyen esetben élhet Ön a szavatossági jogával?

Ön a Piktorfesték kft. hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.

 

Kivel szemben érvényesítheti szavatossági igényét?

Ön a vállalkozással szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.

 

Milyen esetben élhet Ön a termékszavatossági jogával?

Ingó dolog (termék) hibája esetén Ön termékszavatossági igényt érvényesíthet.

 

Milyen jogok illetik meg Önt termékszavatossági igénye alapján?

Termékszavatossági igényként Ön kizárólag a hibás termék kicserélését kérheti.

 

Milyen esetben minősül a termék hibásnak?

A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.

 

Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét?

Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja.

A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Önnek kell bizonyítania.

 

A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?

A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:

- a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy

- a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy

- a termékhibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.

A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.

 

Felhívjuk figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.

 

  1. Jótállás

 

A vásárolt áru minőségével kapcsolatos kifogása esetén, kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal. Amennyiben minőségi kifogásának jellege indokolja, kifogását haladéktalanul továbbítjuk a gyártónak, aki szakembereivel vizsgáltatja meg a kifogás jogosságát.

 

Javasoljuk, figyelmesen olvassa el minden vásárolt termék használati utasítását, hogy a helytelen technológia alkalmazásából eredő minőségi problémákat megelőzze.

 

  1. Adatvédelem és adatbiztonság

 

A Piktorfesték Kft., a honlap üzemeltetője kijelenti, hogy a megrendeléssel kapcsolatban tudomására jutott adatokat bizalmasan kezeli és azt harmadik félnek (kivétel: csomagküldő szolgálat – név és szállítási cím adatok) nem adja át. A tudomására jutott adatokat kizárólag abból a célból használja fel, hogy az Ön megrendelését a legrövidebb időn belül hiánytalanul teljesíteni tudja (pl. megerősítés, időpont egyeztetés, stb.). Adatkezelési és adatvédelmi tájékoztatónkat itt találja.

 

  1. Panaszkezelés

 

Szolgáltatásunkkal kapcsolatos észrevételeit vállalkozásunk központjával közölheti, azonban, ha bármely észrevételével, panaszával kapcsolatban vállalkozásunknál nem ér célt, felügyeleti szervünkhöz, illetve hatóságokhoz fordulhat:

 

Budapesti Békéltető Testület

Címe: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99.
Telefon: (1) 488-2131

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

Közép-Magyarországi Regionális Felügyelőség

Címe: 1052 Budapest, Városház u. 7.

Telefon: (1) 328-0185

 

Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat Jegyzője

Címe: 1139 Budapest, Béke tér 1.

Telefon: (1) 452-4100