PIKTORFESTÉK - HOGY VÉDEKEZZÜNK A GRAFITIK ELLEN?

  

Mi a GRAFFITI ?

A graffiti (görög eredetű, de Amerikából származó fogalom) melynek eredeti jelentése: feliratok. Legtöbbször a köztereken lévő falfelületeken találkozhatunk velük. Szöveges formái a halandzsaszerű, de sok esetben aforisztikus feliratok, amik lehetnek versszerűek is. A szövegeken kívül jellemzőek még a  rajzok is. Szórófestékkel készült válfaja a tag. (tag (teg) a writer (firkász) neve, a csapat neve vagy csak egy sima üzenet lehet) Falfirkák leletei az ókor óta ismertek. Divatjelenségként a nyugati világban az 1960-as években terjedt el. Vannak név szerint ismert alkotói is. Legnevezetesebb Keith Haring, de legtöbbjük – ahogy Magyarországon is – névtelenül, illetve illegálisan tevékenykedik. 

 

Ezeket az ún. falfirkákat  sok ember elítéli és vandalizmusnak tekinti, mivel csekély mértékben hordoz művészi értéket, másrészt a magántulajdon durva megsértését jelenti.

 

Meg kell említeni, hogy vannak művészi értékű graffitik is, ilyenekről azonban csak akkor beszélhetünk, ha engedéllyel és megfelelő helyre lettek felfestve. Ilyennel viszont csak kevés helyen találkozhatunk, legtöbbször csak az ún. tagekket  és falfirkákat láthatjuk a házak falain, melyek csak elcsúfítják a házakat, kerítéseket és a tulajdonosnak csak bosszúságot és váratlan kiadást okoznak.

 

Sok graffitis valószínűleg zokon veszi e sorokat, mivel ők úgy gondolják, hogy amit csinálnak az művészet, de ha művészet lenne, akkor nem született volna törvény ennek büntetésére, mert ugye a művészet nem illegális, nem ütközik törvénybe és nem  okozhat másoknak kárt sem.

 


  

 

2012. évi C. törvény A Büntető Törvénykönyvről Rongálás

A magyar büntető törvénykönyv szerint  a falfirka: festékszóróval, filctollal vagy bármilyen más felületképző anyaggal létrehozott képi, grafikus vagy szöveges felületbevonat, amely nem a vagyontárgy rendeltetésszerű használatához szükséges.

 

371. § (1) Aki idegen vagyontárgy megsemmisítésével vagy megrongálásával kárt okoz, rongálást követ el.

(2) A büntetés vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztés, ha

a) a rongálás kisebb kárt okoz, vagy

b) a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó rongálást

ba) falfirka elhelyezésével vagy

bb) bűnszövetségben követik el.

A fenti paragrafus a legenyhébb büntetésről szól, a további pontokban az okozott kár mértékével súlyosbodik a büntetés is.

 

 

Hogyan védekezzünk?

Sajnos a büntetés, ahogy látjuk nap mint nap az utcákon, vagy akár saját házfalunkon, kerítésünkön - az újonnan keletkező graffitiket, - nem elég visszatartó erő. Mégpedig azért, mert ahhoz hogy büntethető legyen az az önjelölt művész aki összefújja a falakat, ahhoz ugye el kellene kapni amikor éppen ezen tevékenységet folytatja. Ez azonban nagyon nehéz, mivel elsősorban az éj leple alatt csinálják, amikor a legtöbb ember az igazak álmát alussza, másrészről, mivel általában fiatalokról van szó, ha még észre is vesszük akkor is, nagy valószínűséggel gyorsabban fut, mint Mi. Így aztán marad a bosszankodás és a saját költségen való eltávolítás és helyreállítás.

 

Graffitik eltávolítása

A graffitik elterjedésével a nagyobb vegyszergyártó cégek különböző vegyszereket kísérleteztek ki és készítenek a graffiti eltávolításhoz. A hagyományos festékeltávolító szerekhez képest ezek a vegyszerek kíméletesebben távolítják el a felületről az oda nem illő falfirkákat. Az új szerek korlátja azonban, hogy a porózus és festett felületekbe beszívódott festékanyaggal nem tudnak megbirkózni. Ilyen felületeket speciális védőréteggel kell védeni, amely megakadályozhatja a festékanyagnak a felületbe való beszívódását.

Vannak cégek is, akik vállalják a falfirkák eltávolítását, de ez cseppet sem mondható olcsó mulatságnak.

Sajnos a legtöbb esetben az sem megoldás, hogy egyszerűen a firkát átfestjük pl. a homlokzaton homlokzatfestékkel, mert sokszor a száradás után is előtűnik a nemkívánatos felirat, igaz halványabban. Az ok többek között az, hogy a graffiti-festékek gyakran a szándékosan nehezen eltávolítható fajtákhoz tartoznak, hogy minél tovább maradjanak ott ahová azt felírták, és ezzel is hirdethessék elkészítőik „ügyességét“.

Felmerül a kérdés, hogy akkor mégis mit lehet csinálni?

Megelőzni lehet, talán ez az egyetlen lehetőségünk.

Meg kell említeni, hogy több önkormányzat szintén megelőzés céljából, biztosít a graffitiseknek úgynevezett „legálfalakat” azaz olyan területeket ahol büntetlenül lehet fújkálni, tag-t elhelyezni. Talán ennek köszönhetően, már tapasztalható, hogy azon kerületekben ahol vannak ilyen ún. „legálfalak“ ott csökkenőben van az illegális graffitik száma. Sajnos azonban  sok graffitis ennek ellenére továbbra is más tulajdonát teszi tönkre „alkotásaival“,  mert véleményük szerint igazán csak így izgalmas és így adrenalin növelő ez a tevékenység, és ez  hozzátartozik a „művészetükhöz”.

Jó tanács: A megelőzéshez az is hozzátartozik, hogy ahogy egy-egy ilyen rajz megjelenik a ház falán, azonnal el kell tüntetni, mivel a tapasztalatok azt mutatják, hogy ez első rajzot gyorsan követi a többi.

 

Ajánlatunk megelőzéshez:  ANTIGRAFFITI IMPREGNÁLÓ

Speciális viasztartalmú vizes bázisú emulzió.

Alkalmazási terület: Betonfelület, tégla, márvány, aszfalt, fém, fa, kerámiacsempe, csempe, mettlachi, érdesített és sima műkő- és vakolt felületre felvihető.

Az impregnálóval kezelt felületről elősegíti a nem kívánt graffiti lemosóval történő eltávolítását, de adott esetben nagynyomású vízsugárral (hideg vagy meleg víz alkalmazásával) is eltávolítható az előzetesen felvitt impregnáló rétegről a falfirka. Fém felületre ecseteléssel ajánljuk, vakolt és fa felületen történő használat esetén ajánlatos kis felületen próbát végezni.

Az impregnálószer a graffiti védelmet min. 3 évig biztosítja, de amennyiben a kezelt felületről falfirkát távolítottunk el, ott az impregnálóval a felületet újra kezelni kell, mivel a falfirkával együtt az impregnáló is lejön.

 

 

Hogyan használjuk?

Előkészített, tiszta felületre szórásos, ecseteléses eljárással 2 rétegben vigyük fel az Antigraffiti impregnálót. Száradás után a felvitt emulzió nem okoz semmiféle elváltozást, színváltozást. 5 literes kiszerelésben kapható, mely felülettől függően kb. 50 nm felületre  elegendő egyszer kenve.

Ajánljuk foglalkozásszerű és lakossági felhasználásra egyaránt. - Használat előtt, minden esetben végezzünk próbakenést!   

 

 forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Graffiti; http://ujbtk.hu/az-uj-btk-a-2012-evi-c-torveny/; http://ingatlanmagazin.com/penz-es-jog/egy-nehezen-kezelheto-problema-buncselekmeny-a-graffiti-de-mit-tehetunk-ellen